Tokio Hotel - Feel it All - Love Who Loves You Back Package

Így, majd 1 hónappal a koncert után tudom annyira összeszedni a gondolataimat és odafigyelni,hogy ne írjak értelmetlen mondatokat.

Bevezetőnek annyit,hogy 9 éves álmom vált valóra azzal,hogy találkoztam a fiúkkal. Mikor megtudtam,hogy lehetőségünk van VIP jegyet venni, azonnal tudtam,hogy nekem ott kell lennem. Féltem,hogy egyedül megyek és senkit sem fogok ismerni, de hamar kiderült,hogy elég nagy baráti társaságom megveszi ezt a jegyet és együtt élhetjük át a legnagyobb álmunkat. Másnap reggel már írt is barátnőm,hogy megrendelte nekem a jegyet és együtt tudunk menni. Nagyon boldog voltam,hogy sikerült és ezért én dolgoztam olyan keményen, én spóroltam, én hagytam ki nyaralásokat, én nem vettem meg álmaim ruháját, mert tudtam,hogy ez sokkal fontosabb és ilyen lehetőség nem minden nap van.  Még év elején lefoglaltuk a Szállást és megvettük a Buszjegyet.

24-én éjfélkor leszállt Netti gépe és én akkor kezdtem el igazán izgulni, hiszen eddig olyan távolinak tűnt a koncert, de már csak 2 nap volt hátra. Éjjel mindent összepakoltunk, megbeszéltük a többiekkel,hogy mikor találkozunk.

25-én 10kor a Népligetnél találkoztunk Barbival és Rékával és 11kor már úton voltunk Bécsbe. Mindenki izgatott volt,így inkább zenét hallgattunk és próbáltunk felkészülni a felkészülhetetlenre.

A busz az Aréna mellett tett le minket, így még a Hotel előtt elsétáltunk oda,hogy körbenézzünk. Mikor megláttam a helyet azt hittem ez valami vicc. Pisi szag, mindenhol graffiti, furcsa alakok mászkálnak, mindenhol szemét van. Nem tudtuk elképzelni,hogy milyen lesz egy ilyen helyen a koncert, de így visszagondolva a kedvenc helyem lett.
A hotelbe lepakoltunk és már mentünk is bevásárolni és várost nézni. Plakátot kerestünk de egy se volt , csak Ganxsta Zolees volt mindenhol.

26-án reggel arra keltünk,hogy esik az eső, persze mikor máskor ha nem ma. Réka korán kiment az Arénához,hogy ha sorszám osztás van akkor elől álljon. Miután ő elment jött Tücsy és Dóri hozzánk,hogy együtt készüljünk. Bevallom, párszor említettem,hogy menjünk haza és majd mindenkinek azt mondjuk,hogy voltunk a srácokkal találkozni, hiszen én nem állok készen arra,hogy ott álljak mellettük, és különben is, mivan ha nem tudok megszólalni...

Mikor odaértünk meglepett,hogy még nem vagyunk olyan sokan, maximum 300 ember lézengett ott.

Azonnal találkoztam pár barátnőmmel akik már reggel óta ott álltak, hiába esett az eső. Megkerestük a szervező csajt (aki a Humanoidnál is egész nap segített nekünk és megszervezte az egészet) és kaptunk tőle sorszámot. Utána azonnal beállítottak minket a sorba,hogy ellenőrizzék a jegyünket és megkapjuk az ajándékcsomagot.  Megismerkedtünk egy magyar lánnyal, Sacival, így a kis csapatunk 6 főre bővült. Dórinak más csomagja volt,így ő bement a főpróbára. Mikor sírva jött ki akkor kezdtünk idegesek lenni igazán. Jött Ander és lassan engedtek be minket. Letettük a táskánkat és leültünk a pad elé, ahova a fiúk ültek. Ander elmondta a szabályokat, se ölelés, se puszi, se tetkó...pár kép és kész. Először az Asking Session volt , ahol fel lehetett tenni nekik a kérdéseket. Barbival azt beszéltük,hogy meg kéne beszéltetni őket magyarul, és mivel ő jól tud angolul, kérdezze meg ő. 

Mikor ott vártunk a fiúkra aggódtam,hogy mivan ha csalódás lesz. Ha csak bejönnek és válaszolnak a kérdésekre se nem lesznek barátságosak, ha nem közvetlenek. Ha felsőbbrendűnek mutatják magukat. De mikor beléptek az ajtón és mosolyogtak, Bill pedig a zsömlét tömte a szájába egy jellemző jutott eszembe, Emberi. Nagyon emberiek voltak, közvetlenek, barátságosak. Megkérdezték ki tud németül és ki angolul. Aztán elkezdtek válaszolni a kérdésekre. Örültem,hogy elég sok magyar embernek válaszolt, mert tudom,hogy aki ott volt mennyit dolgozott azért,hogy itt lehessen. A fiúknak biztosan feltűnt a kis csapatom, mert hangosan nevettünk azon,hogy Nettinek elzsibbadt a keze és mi tartottuk,hogy vegyék észre a fiúk. Georg néha oda is pillantott mosolyogva. Bill biztos megsajnált minket, mert Nettire mutatott aki azt kérte,hogy énekeljük el a DDMet mire Bill mosolyogva mondta,hogy de lesz koncerten, és tovább is ment. Bill rámutatott aztán egy lányra, de elvette onnan a kezét és Barbira mutatott, aki elmondta,hogy sok magyar rajongó szereti őket és hogy esetleg tudják e,hogy van magyarul,hogy "I Love You", mire rázták a fejüket, és próbálták kimondani utánunk,hogy "Szeretlek". Georgnak egész hamar sikerült és gyönyörűen kimondta, Bill igyekezett és Georg nagyjából el is magyarázta neki hogy van, Gustav meg se próbálta, csak mosolygott a többieken. Nagyon jó érzés volt,hogy magyarul beszéltek alig 2 méterre tőlem, és ezt mi kérdeztük meg tőlük.
Ander szólt,hogy már csak 2 embert kérdezhetnek meg, de Bill még legalább 4 embernek válaszolt, ez nagyon szép gesztus volt tőle.

Ezután sorba kellett állni a fényképezésre. Billéket gyorsan kisminkelték és kezdődött is a fotózás. Nagyon hamar sorra kerültünk. Először Barbi állt oda. Ott volt egy szervező csajszi mellettem és látta,hogy izgulok, mire mosolyogva mondta,hogy nyugodjak meg, minden rendben. Mikor elindultam a fiúk elé bámulatosan csodálatos érzés volt. Az a 4 férfi itt áll előttem akikkel együtt felnőttem, akik átsegítettek minden bajon, akik megmosolyogtattak, akik megsirattak. Hangosan köszöntek nekem, én pedig megkérdeztem,hogy megfoghatom e a kezüket. 4-5 kép kattant, de tényleg lassított felvételben láttam mindent. Egyszerűen az,hogy foghatom a kezüket és mellettem állnak akkora erőt adott mint amit eddigi 21 évem alatt összesen éreztem. Büszke voltam,hogy megcsináltam. Kevesen hitték el,hogy sikerül, de itt vagyok a barátnőimmel és a fiúkkal, akik az életet jelentik számomra.
Mikor elkészültek a képek jött a biztonsági őr és már rántott is ki onnan, de gyorsan megköszöntem a fiúknak és mondtam,hogy remélem nagyon boldogok. Ők is megköszönték és már jött is a következő ember. Megálltam,hogy megvárjam a csajokat, de szóltak,hogy kint várjam meg őket.
Mikor mindannyian kint voltunk megöleltük egymást. Szóhoz se jutottunk. Volt aki sírt, de én csak vigyorogni tudtam. Mindössze ha fél órát voltunk bent, de ez a fél óra örök emlék. Megkerestem Rékát és elmondtam neki nagyjából mindent, sok magyar körül állt és kérdezősködött.

Ismét sorban állás következett. Az este kritikus része most kezdődött. A szervezés botrányos volt, káosz. Kordon sehol sem volt, a Great Day és a LWLYB Vipesek össze vissza, széttaposva egymást.  Mikor kinyílt az ajtó a Sima jegyesek is elindultak. Lehet önzőnek nevezni engem, de nem tartottam fairnek,hogy a koncerten az első 5 sorban szinte csak sima jegyesek voltak mi meg hátrébb álltunk. De persze ez nem a rajongók hibája, a szervezés nem volt jó. Nettit sajnos elvesztettük befelé menet, de a többiekkel együtt maradtam, legalábbis az elején. A 2 órás várakozást én egy kakasviadalhoz hasonlítanám. Hajtépés, lábtaposás, lökdösődés minden mennyiségben. Hiába fogtuk egymás kezét, mindenki jött mint a bolond. 1000 ember az első sorba akart kerülni. Végül nagy küzdelmek árán körülbelül az 5. sorban maradtunk Barbival. Egymás kezét szorongatva vártuk azt,hogy elkezdődjön.
9 körül végre lekapcsolták a villanyokat és elkezdődött az Intro. Ez volt az egyetlen amit láttam videón , a többi számomra teljesen új volt. Elmondhatom,hogy ez volt a legszebb  koncert amin valaha voltam. A közönség jó volt, amikor énekelni kellett énekelt, nem pedig sikítozott.  A fények gyönyörűek voltak. Mintha mindent 3Dben néztem volna. Egyedül azt sajnáltam,hogy a Dancing in the Dark nem volt, hiszen az albumból az a kedvenc számom. A fiúk nagyon kitettek magukért, és jó volt látni,hogy jól érzik magukat és felszabadultak. A kedvencem az Invaded és a Run Run Run volt. Egy vásznat húztak fel és mindenféle fényeken keresztül lehetett látni a fiúkat, a Run Run Runnál pedig csak az árnyékukat lehetett látni.
A Kings of Suburbiánál a Feel it All Vipesek felmentek a színpadra, és a kedves amerikai nőci bemutatott nekünk, jelezve,hogy neki van annyi pénze,hogy a fiúkkal lógjon , nekünk szerencsétleneknek meg nincs. De azért a szöveget nem tudta, de ezen inkább csak nevettem.

Olyan hamar vége lett a 2 órának , mintha csak 10 perc lett volna. A Great Daynél habok jöttek konfetti helyett, és mindenki csupa hab lett.  Sajnáltam,hogy a végén Gustav nem csinálta a kézfelemelős játékát, pár koncerten láttam,hogy csinálta.

Könnyes szemmel kerestük meg a többieket, és pár magyar rajongó oda is jött hozzánk és megölelgettük egymást. Vettünk  innivalót és kaptam Nettitől egy Tokio Hoteles zászlót.

Életem legszebb 2 napja volt. Az,hogy ott voltam a fiúkkal még ma sem hiszem el, nem is fogom egy ideig. Egyedül abban vagyok 100%osan biztos,hogy a fiúk nem véletlenül léptek be az életembe. Hogy ők nem emberek, hanem egy földöntúli lények akik egy mosollyal akkora örömöt tudnak okozni több ezer embernek mint semmi más a világon. És miben vagyok még biztos? Hogy ezért az érzésért megérte várni ennyit, és ha lesz még ilyen alkalom, semmi pénzért nem hagyom ki.
Hamarosan találkozunk srácok, szeretlek titeket <3 

Teljes Bécsi videót itt lehet megnézni: